Szabó Móni 
Pihelevics Attila 
zsolt jenei 
Mozgalmak
Eltelt egy hét az előadás után. A “vita” igazolta az előadás egyik alaptézisét: a serdülőmozgalmak problematikája nem “tematizálódik” napjaink pedagógiai diskurzusaiban, hallgatás (vagy elhallgatás?) övezi. Nincs? Vagy csak nem beszélünk róla?
Én azt a tézist tartottam fontosnak igazolni, hogy valamikor a XIX. század végén a modern világ övezeteiben világossá válik: a természetadta közösségek (kortárs csoportok) és az intézmények (elsősorban az iskola) között (!) szükség van “valamire”, mely a gyerekek, serdülők aktivitás- és identitásszükségleteit szelídíti, lelkesíti, formálja, gazdagítja, strukturálja a nevelés szolgálatába. (A természetadta közösségek és az intézmények színterei mellett a piaci szolgáltatások világa ekkor még nem különösen erőteljes. Mára igen, inkább).
Egyszóval a civil kezdeményezésekről van szó.
Melyeknek évszázadnyi története alapvetően arról szól, hogy a civilként való megmaradás kevés ahhoz, hogy akár önmaga vállalta küldetését teljesítse, ha meg az állam “megszánja” őket, akkor annak nagy ára van: bekebelezi, intézményesíti, a legtragikusabb esetekben saját sötét céljaihoz igazítja őket – végképp megfosztva civil karakterétől.
Így vetődik fel a kérdés: egy pluralista demokráciában – ahol végre az állam segítsége elvárható, de legalább annyira elvárható tisztességes távolságtartása is ideológiai indoktrinációtól – a mozgalmak ideje jön-e el, vagy a polgárosodás olyan dimenziókat ad ennek a jelenségnek, melyben nincs szükség országos szervezetre, infrastruktúrára, hanem a “privát szféra” tart tenyerén megannyi hatékony, “belül” is értékes, “kifelé” is proszociális nagyközösséget (mintha a vízfej nélkül maradt 4H Klubok, vagy a viszonylagos autonómiában éló úttörőcsapatok (Gomba, Tárnok) élete ezt bizonyítaná.
S mindig jönnek az ellenérvek: túl az ordas ideológián milyen tevékenység- és indentitásszükséglet – s milyen hiányrendszer – vonzza az agresszív, fasisztoid, fasiszta ifjúsági szervezetekbe, gárdákba a fiatalokat?
Trencsényi László, Zsiga Aranka
De a képzés elsősorban önkormányzati ifjúsági referenseket képez – legalábbis itt van ilyen álláslétesítési kötelezettség meghatározott lakosságszám felett.
A helyzet nem jó, de Szemelyácz József apokalptikus víziója sem igaz, legalábbis semmire sem megyünk vele. ALapvetően ez az informális-félig formális mező – ahol a mozgalmak vannak – van (a kívánatosnál jobban) sorvadóban. Más társadalmi mozgások más közösségeket hoznak létre (NB. még a drogosok is gyakran közösségbe “tömörülnek”. EZ a magárahagyott csoport jelent veszélyt, illetve a társadalom peremén élők felbomlóban lévő természetadta közösségei igen szegények (nemcsak anyagilag), a középosztály még mindig elég jól el van látva.
A virtuális vagy másnéven online közösségek persze jelentenek valamilyen igazodást, de ezek nem túl mélyek és nem is bírnak tartós személyiség formálással.
Szerintem alig van energia a civil szerveződésre és a gyerekek számára még kevesebb jut. Nem életszerű mozgalmárkodni és valamilyen érték mentén közösséget szervezni. Igen a drog közösség van, a fogyókúra közösség és erőfeszítés van, és alkalmi összeálló általában mediatizált közösségek is vannak. Egyháziak is működnek és vannak kisebb csoportok, akik szeretik, amit csinálnak…
Sokáig ez a helyzet nem is fog változni…. mozgalmat szervezni és abban résztvenni nyugalmas időket igényel. Ma nem azok vannak. Már csak abból indulok ki, hogy a gyerekek többsége utazik, hogy iskolába járjon. Napi több órát akár. Ez (is) elveszi az időd az együttléttől.